Burgenland tartomány folytatja az utóbbi években megkezdett „kerékpáros offenzíváját„. Ennek értelmében számtalan helyen épültek kerékpárutak, valamint gyalog- és kerékpárutak, másutt pedig az eddigi, helyenként leromlott…
Aki a Felsőpulyai járásban, a B47-es kerékpáros útvonalon közlekedik, több újdonsággal is találkozhat. A Verein Römische Bernsteinstraße, azaz a Római Borostyánút Egyesület ugyanis nem csak…
A Fertő-kör kerékpárút magyar szakaszát az elmúlt 10+ évben rekonstruálták, illetve bizonyos szakaszokat újonnan alakítottak ki. Így van ez Balf előtt is, Fertőrákos irányából, ahol…
A fák kiöregedtek, veszélyessé váltak, így ki kellett vágni őket. Maradt a kanyargós kerékpárút a semmi közepén. A régi balfi savanyúkutat (amit nemrég kitisztítottak, de…
A soproni kerékpáros infrastruktúra állapota. Ebben a hónapban ugyanis már 8 éve lesz annak, hogy kerékpáros infrastruktúrát takarítottunk a BOB pálya környékén, erről pedig egy…
Nemrég megírtuk, hogy egy rossz szegélykialakítás miatt kerékpározhatatlanná vált a Kisvárkerület egyik szakasza. A Hűség park előtti részen vezet ugyanis a kerékpározásra kijelölt útvonal, a…
Bár a Várkerület fennmaradó részének teljes felújítása továbbra is várat magára, apró lépésekben haladunk a cél felé. Az új Hűségpark is ennek egy alkotóeleme lett,…
Ahogy arról korábban már tudni lehetett, útépítési munkák miatt ismét egyirányú lett a Várkerület, méghozzá az Ötvös utca és az Ógabona tér között. A munkálatok,…
Most, hogy terítéken van a Várkerület felújításának II. üteme, beszéljünk egy kicsit arról mi a jó, és mi a rossz a felújított részen. Vajon megéri…
Jaj dehogyis, hát ahhoz azért már tényleg durva klímaváltozásnak kellene lennie, hogy ez bekövetkezzen. Mindenesetre talán tavaly, vagy tavalyelőtt előfordult, hogy áprilisban havat kellett lapátolni,…
