Az osztrák szövetségi kormány elfogadta a belügyminisztérium határvédelmi koncepciójának módosítását. A döntés értelmében a hangsúly a határátkelőhelyeken végzett állandó ellenőrzések helyett a határtérségben megerősített mobil…
A térség egyik legnagyobb szélerőmű-parkjában, Mosontarcsánál (Andau) kezdődött tavaly annak a tesztje, hogy a szélkerekek piros jelzőfénye ne villogjon állandóan. A tesztek sikeresnek bizonyultak, a…
Burgenland tartomány folytatja az utóbbi években megkezdett „kerékpáros offenzíváját„. Ennek értelmében számtalan helyen épültek kerékpárutak, valamint gyalog- és kerékpárutak, másutt pedig az eddigi, helyenként leromlott…
A magyar belügyminisztérium egészségügyi államtitkára, Takács Péter korábban egy podcast beszélgetésben kritizálta a burgenlandi mentőautók felszereltségét. Az államtitkár akkor azt mondta, hogy az osztrák mentőautók…
Trükkös tolvajok nagyjából 6000 eurónyi készpénzt tulajdonítottak el egy trafikból Veperden (Weppersdorf), a Felsőpulyai járásban. Az eset még a hétvégén történt, a részleteket viszont csak…
A település első kulturális centruma a strandon kap helyet, de a környezetvédőknek nem kell aggódnia, nem épül be zöldterület. Egy régi étterem helyén lesz a…
A diákok biztonsága a legfontosabb, Sopronkeresztúron meglépték, talán Sopronban is szükség lenne ilyenre? Sopronkeresztúron (Deutschkreutz) nemrég megnyitották Burgenland első iskolautcáját. Ne tessék különösebb dologra gondolni,…
Május 21-étől véget érnek a ragadós száj- és körömfájás miatt bevezetett korlátozó intézkedések az osztrák-magyar határon. Ausztria Szlovákiával és Magyarországgal (Győr-Moson-Sopron megyével) közös határszakaszán vezetett…
Csütörtökön újabb helyen ütötte fel a fejét a ragadós száj- és körömfájás betegség Győr-Moson-Sopron megyében. Rábapordányban, egy állattartó telepen igazolták a vírus jelenlétét, a teljes…
A Győr-Moson-Sopron megyében, valamint Dél-Szlovákiában tomboló ragadós száj- és körömfájás fertőzések miatt az osztrák belügyminisztérium úgy határozott, hogy a vírusfertőzés terjedésének megakadályozása érdekében ideiglenesen több…
