Menü Bezárás

Két új kerékpáros túraútvonal is érinti Sopront és a térséget

Bár a kerékpáros szezon még kicsit odébb van, itt az idő felkészülni a nagyobb nyári túrákra! Két új kerékpáros túraútvonal, a Meridiem Trail és a Furmint Trail is a térségben halad, érintve Sopront is. Mindkettő több országot köt össze.

A mintegy 600 kilométer hosszú Meridiem Trail igazából egy osztrák kerékpáros túraútvonal, mely Bécsből indul, Lajtabruckot, Kismartont, Rusztot, a Fertő tavat, Sopront, Kőszeget is érinti, ez után Németújvár, Feldbach, Gleisdorf, Grác az útirány, majd Eibiswald, Lavamünd, Klopeiner See, Klagenfurt, a célállomás pedig Villach. Aki szeretne, innen tovább tekerhet Grado vagy Salzburg felé. Az útvonal célja, hogy kapcsolatot létesítsen a kelet-ausztriai régiók és a déli turisztikai célpontok között. A pontos útvonal leírását túratervezővel együtt a hivatalos weboldalon lehet megvásárolni, az viszont biztos, hogy a kerékpáros túraútvonal 5 osztrák tartományt, valamint két magyar megyét is összeköt. A Meridiem Trail főként meglévő, jelzett kerékpárutakat és vasúti csatlakozásokat használ. Részletek itt: https://meridiemtrail.com/

A nagyjából 250-290 kilométer hosszú Furmint Radweg a több különböző borvidéket köt össze. Észak-Burgenlandból, egészen pontosan Rusztról indul, Sopronon, a Blaufränkischlandon, Kőszegen keresztül halad a Vashegy felé, majd szinte végig a határ mentén halad, Németújvár, Szentgotthárd, Rábaszentmárton, Bad Radkersburg, Ljutomer útvonalon ér el Jeruzalembe, mely egy borrégió központja Szlovéniában. A projekt a kerékpáros turizmust és a borturizmust szeretné összehozni, így a résztvevők nem csak sportolhatnak, de finom borokat is kóstolhatnak útközben. A pontos nyomvonal itt érhető el: https://www.bergfex.com/sommer/burgenland/touren/fernradweg/3763463,furmint-trail/

Fotó: Illusztráció, Ikvahír archívum

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.