Burgenland tartomány folytatja az utóbbi években megkezdett „kerékpáros offenzíváját„. Ennek értelmében számtalan helyen épültek kerékpárutak, valamint gyalog- és kerékpárutak, másutt pedig az eddigi, helyenként leromlott állapotú infrastruktúrát újítják fel.

A Mobilitätszentrale Burgenland Facebook-oldalára rendszeresen kerülnek ki posztok, melyek az új, vagy megújult infrastruktúrát mutatják be. Ezekből kiderül, hogy például gyalog- és kerékpárút épül Fertőszéleskút (Breitenbrunn) és Sásony (Winden) között, Darázsfalu (Trausdorf) és Kismarton (Eisenstadt) között már elkészült a létesítmény, ahogy például Kelénpatak (Klingenbach) és Cinfalva (Siegendorf) között is.

Hasonló fejlesztések a tartományban mindenütt zajlanak, nemrég megvalósult a kerékpáros utca (Fahrradstraße) építése Haracsony (Horitschon) és Lakfalva (Lackendorf) között is. Haracsonyon belül egyébként épp készül a gyalog- és kerékpárút az Eichenwald borászat, valamint a Johannesgasse között. Ez azért is fontos, mert a borászat impozáns épületénél időnként tartanak rendezvényeket, koncerteket is, a helyszín pedig eddig gyalogosan szinte nem is volt megközelíthető.

Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) mellett is épp megújul a kerékpáros infrastruktúra, a település és az élményfürdő közötti kerékpárutat nemrég újították fel, de fejlesztik a Blaufränkischland turisztikailag frekventált régiójának kerékpáros infrastruktúráját.

Burgenland Ausztria tartományai közül a #1 kerékpáros tartomány szeretne lenni, ennek érdekében pedig mindent megtesznek, hogy jó minőségű, biztonságos kerékpáros infrastruktúrán közlekedhessen a lakosság, legyen szó hétköznapi használatról, vagy a kikapcsolódásról.
