Ma sajtótájékoztató keretein belül mutatták be a sajtó képviselőinek, természetjáróknak, illetve a Róth iskola diákjainak a felújított Gloriette-kilátót. A Vas-hegyi Aussichtsturm átépítésre nem került, a…
Az eldugott és kevésbé ismert ágfalvi Ház-hegyi kilátó állapota az utóbbi időben igencsak leromlott. Nem is nyújtott egy bizalomgerjesztő látványt, de az utóbbi hetekben a Taeg Zrt. jóvoltából egy…
Minden jónak vége szakad egyszer, de nem mindegy, mikor. A legtöbb aszfaltozott út is tönkremegy egy idő után, de vannak, amik a terheléstől függően akár…
Tél van, és elmondhatjuk azt is, hogy síszezon. Nem mostanában volt ilyen utoljára, de most itt van, és élvezzük (?) az előnyeit, hátrányait… Bevallom őszintén,…
A meteorológusok jóslata bejött,a Nyugat-Dunántúlra és Őrvidékre is jelentős mennyiségű hó zúdult. Természetesen ebből Sopron sem maradhatott ki, galériánkban bemutatjuk, hogy is néz ki egy…
Ma végre kisütött a nap, ezért elhatároztam, hogy végigmegyek a Soproni-hegység Ciklámen tanösvényén. a 2-es buszra szálltam fel a Várkerületen, és bár tudtam hol szállok…
Ezek a képek annyira beszédesek, hogy egyszerűen nem kell róluk írni semmit.
Kevesebb, mint egy hete adták át a felújított Ojtozi fasort, azaz sétautat. Az erdei út világítást is kapott, alacsony lámpák „fényében úszva” is sétálhat, futhat,…
A napokban a soproni parkerdő Lővér Kemping mögötti területére tévedtem. Arra emlékeztem, hogy a Várisi sétautat tavaly ezen a környéken csinálták, de igazából eddig még…
Állítások szerint a jelenlegi Dalos-hegyi sípálya egy kék nehézségi fokúnak felel meg. Ettől északabbra (ha a domb tövében vagyunk, akkor jobbra) volt egykoron egy másik…
