A nyugatmagyar.hu korábbi cikkében volt már szó róla, hogy különböző pályázati pénzekből megvalósítják Nagycenk központjának Hidegséggel való kerékpáros összeköttetését, nagyobb részben az útvonal kitáblázásával, míg…
Azt kell hogy mondjam, most már minden rendben van 🙂 ELŐZMÉNY
Íme egy újabb példa arra, hogy mennyire nem veszik figyelembe a kerékpárosokat Sopronban. Szoboravatás miatt (erről később egy másik cikkben) a Deák tér egy részének…
Valamikor július környékén történt, hogy a Kőszegi úti körforgalomnál, a kerékpárút egyik elsőbbségadás kötelező tábláját kidöntötték (fogalmam sincs hogy hogyan, hiszen a képen jól látszik,…
ITT írtam még május végén arról, hogy sok helyen nem lett lenyírva a fű a közterületeken, közutak mentén. A legtöbb helyen ez már megtörtént, de…
Sopron egy érdekes pontja a kerékpározás világának, pedig a kerékpározás szerelmesei, vagy csak simán kerékpározók itt is szép számmal akadnak. Kerékpárosok számára kijelölt út alig…
KOMMENTÁR NÉLKÜL Rendszám nincs, ne is álmodjatok, ekkora sutyerák nem vagyok 🙂
Ilyen volt, ilyen lett… Azt díjazom, hogy lecserélték a magyar kreszben nem létező táblát olyanra, ami valóban létezik, viszont a behajtani tilos felülírja a kerékpáros…
Ezt a „táblaerdőt” a Tómalom utcában fotóztam (az amúgy nem túl HD telefonommal) és el kell hogy mondjam, érdekes a 100m-en belül elhelyezkedő 5db ÜRES…
Ma kihasználtam a kerékpárutak adta lehetőséget, és elmentem Fertőmeggyesre. Örömteli, hogy kerékpárút van mind a magyar, mind az osztrák oldalon. Azonban itt-ott van némi hiányosság,…