Menü Bezárás

Fertőrákosi határátkelő megközelítése gépkocsival

Nemrég jelent meg egy cikk a Nyugatmagyar.hu-n, mely azt boncolgatta, hogy a tiltás ellenére mégis sokan igénybe veszik gépjárművel a Fertőrákost Fertőmeggyessel (Mörbisch) összekötő utat. A cikk szerzője közli, hogy ez külön engedély ellenében minden további nélkül megtehető, megemlítve, hogy ilyen engedéllyel rendelkeznek például az önkormányzat dolgozói. Az én jogértelmezésemből azonban némileg más következik, ugyanis Fertőrákosról a határ felé haladva a bal oldali nézőképben található táblakombináció fogad minket (a képet még Lacee készítette a múlt évben). Ha kerékpárral közlekedek, akkor nincs probléma, mert a mindkét irányból behajtani tilos tábla alatti kiegészítő („kivéve engedéllyel”) miatt a behajtási tilalom nem vonatkozik a kerékpárosokra, mert
 KRESZ 14. § (14) – Ha az (1) bekezdés n) pontjában említett jelzőtábla alatt „Kivéve engedéllyel”, „Kivéve taxi”, vagy „Kivéve ….. (tömegközlekedési vállalat)” feliratú kiegészítő tábla van, az útra engedéllyel rendelkező vagy a kiegészítő táblán feltüntetett járművel, továbbá kerékpárral és állati erővel vont járművel szabad behajtani.

Tehát kerékpárral mindenképpen szabad igénybe venni az utat. De mi a helyzet a másik oldallal? Tegyük fel, hogy gépjárművel kívánjuk igénybe venni az utat és van engedélyünk is, tehát nem vonatkozik ránk a behajtási tilalom. A kerékpárút tábla kezdete viszont a kép tanúsága szerint kint van, tehát mégsem hajthatunk rá gépjárművel, mert

KRESZ 13. § (1)„Kerékpárút” (26. ábra); a tábla a kétkerekű kerékpárok közlekedésére kijelölt utat jelez; a segédmotoros rokkantkocsi, a gépi meghajtású kerekes szék és a kétkerekű segédmotoros kerékpár lakott területen kívül a kerékpárutat igénybe veheti, ha ezt jelzőtábla nem tiltja. A kerékpárúton más jármű közlekedése tilos.

Tehát szerintem a cikk és a megkérdezettek állításával ellentétben még a polgármester sem hajthat rá kocsival az útra mindaddig, amíg a kerékpárút kezdete táblát le nem veszik;)

Ez is érdekelhet

2 Comments

  1. Levente

    Az arrafelé kert/földtulajdonnal rendelkezőknek van arra úthasználati engedélyük. Ellentmondásos táblázással meg tele az ország.

  2. anatomy

    Nincs is ezzel semmi gond, természetes, hogy biztosítani kell a kertek megközelítését, akár gépjárművel is. Engem személy szerint az sem zavarna, ha a határon is át szabadna kelni kocsival. Persze kb. olyan módon, mint ahogy Harka – Sopronnyék viszonylatában oldották meg: jó minőségű, ám keskeny út, amely alapból kizárja, hogy száguldozva haladjanak rajta. A kerékpárút kezdete tábla viszont felesleges. Attól még lehet egy út kerékpárosbarát, hogy nem deklaráltan kerékpárút. Ez az út a tábla nélkül is az lenne.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .