A Jereván lakótelep mögötti vasúti aluljárót a kiírás szerint 1986-ban adták át. Csak személygépjárművel behajtani tilos tábla van kint, ezért elméletlileg kerékpárral is át lehet…
Gőzerővel folyik a munka a Bánfalvi út (86107) felújításán. Nem is hittem volna, hiszen az ilyen folyamatok elég lassan szoktak haladni, most viszont már a…
Sopronban van jó, és rossz. Ugyanakkor vannak „WTF?” dolgok is, amiket az ember nem tud mire vélni. Íme néhány példa
Ma átadták a vadiúj kerékpárutat Fertőújlakon, mely a határral köti össze a települést. Ezzel gyakorlatilag megszűnt egy korlát, hiszen Fertőújlak vagyis Mekszikópuszta mintegy 40 évig…
Ismét nagy zuhé volt, a Rák patak megint kiáradt, és elöntötte az egyik aluljárót a Frankenburg útnál, így a gyalogosok és kerékpárosok kerülni kényszerülnek. Komolyabb…
KOMMENTÁR NÉLKÜL
KOMMENTÁR NÉLKÜL
Az alábbi útjavítást a B31-es kerékpárút Fertőmeggyes és a Páneurópai Piknik emlékhely közti szakaszán láttam. Országúti illetve versenykerékpárosoknak nem ajánlom, akár egy söprűvel is el…
Már lassacskán hetek óta dolgoznak nap mint nap munkások a Bécsi úti Máriacelli-kereszt környékén. A támfal megerősítése, és a környezet rendezése zajlik, már eléggé meg…
Ez most egy kicsit hosszabb bejegyzés lesz. Olyan dolgok mellett megy el az ember nap mint nap, amik személy szerint az én szememet nagyon szúrják.…
