Mindenki megtalálja a postaládájában azt a kiadványt, ami a(z apróbetűs impresszum jellegű valami szerint) Soproni Fidelitas gondozásában jelent meg. A kiadvány arra próbálja felhívni a…
1924. október elsején indította el szolgáltatását a RAVAG (Radio-Verkehrs-AG). A Radio Burgenland története 1967-ben indult útjának. Ezt az 1964-es Rundfunkvolksbegehren alapján lehetett megtenni, ugyanis az…
Az új soproni Kormányablak technikai átadásán jártunk, ami a Kormányhivatal és a GYSEV Zrt. együttműködése jegyében, a vasútállomáson, a régi nemzetközi váróterem helyén található. Az…
Az egészségügyi intézményrendszer, a népegészségügy fejlődése, illetve a méhnyakrák elleni ingyenes védőoltás fontossága volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amit Dr. Fodor Tamás polgármester tartott…
Tour de Voks elnevezéssel látták el azt a Magyar Kerékpáros Klub által indított országos kampányt, ami részeként Sopronban is meglátogatták a polgármesterjelölteket a Bringázz Sopron…
Igazából már tervezgettem egy ideje, hogy hozok némi képanyagot ezekről a molinókról, de sajnos csak most jött el a pillanat. Talán sok embernek nem mutatok…
Elkezdődtek a lakóparkban a közvilágítás kiépítésének munkálatai. A területbejárással egybekötött sajtótájékoztatón dr. Fodor Tamás polgármestertől és Sass László önkormányzati képviselőtől tudtuk meg a részleteket. A…
109 hektár összterület, 100 kilométer vágányzat, 300 váltó, 10 peron, 90 üzlethelyiség, 5.000 új lakás 13.000 embernek és több mint 4 milliárd euró invesztíció Ausztria…
Azzal kezdeném, amit már mindenki tud, hiszen aki jár a belvárosban, az egy ideje már látja, hogy komoly munkák zajlanak Sopron szívében. Eddig a kevésbé…
Hétfő este, nem sokkal 23 óra előtt ért haza Hans Niessl boldogasszonyi (Frauenkirchen) otthonába, egy hosszú munkanap és egy frakcióülés után. A kerti öntözőrendszer működött,…
