Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléjét rendezik meg városunkban. A Kaleidoszkóp Versfesztiválon színházi előadások, koncertek, versmondás, filmpremierek, kiállítások, közönségtalálkozók, szerzői estek, versfilmes vetítések, előadóestek és performanszok is…
Szolgáltató központot alakít ki a soproni vasútállomás épületében a GYSEV. A korábbi nemzetközi váró területén, a Kormányablak, valamint a váróterem közötti épületrészben a tervek szerint…
A Magyar Kerékpárosklub elnöke, László János tartott előadást Nemzeti Közlekedési Napokon. Mit tehet az önkormányzat a kerékpáros közlekedés fejlesztése érdekében? Költséghatékony megoldások című prezentációjában került elő…
Sopronban járt a kínai Yichang város polgármestere és küldöttsége a két város közötti baráti kapcsolatok megerősítése céljából. Nem titkolt szándék, hogy a testvérvárosi kapcsolat kiépítése…
Szerda délután három óra környékén érkezett Sopron Rendező-pályaudvarára egy amerikai katonai járműveket és felszereléseket szállító szerelvény. A Szentgotthárdnál az országba lépő, és Szombathelyen át érkező…
A hwsw írta nemrég, hogy a upc szép lassan kicseréli a régi, használatban levő modemjeit olyan korszerűbb darabokra, amik már routerként is tudnak funkcionálni, és…
Egy 14 éves török fiatal konkrét pokolgép terveket töltött le az internetről, illetve nyilvánvaló merényletet tervezett a bécsi Westbahnhof vagy a nagysebességű Westbahn vasútvonal ellen.…
Néhány éve nagy csinnadrattával adták át a „Hubertusz kerékpárút” belvárosi szakaszát, illetve a BOB pálya alatti bringagyalog kanyart is. Azóta azonban mostohagyerek lett ez a…
Željko Odobašić, Darázsfalu lelkésze új utakat keres az egyház számára. Azt az ötletet találta ki, hogy a szentmisék legyenek az interneten élőben közvetítve, mind hangban,…
Megalakult az új közgyűlés Sopronban. Dr. Ocsák József, a Helyi Választási Bizottság elnöke bemutatta a polgármestert, a 12 választókerületi és az öt kompenzációs listáról bekerülteket.…
