Egy 14 éves török fiatal konkrét pokolgép terveket töltött le az internetről, illetve nyilvánvaló merényletet tervezett a bécsi Westbahnhof vagy a nagysebességű Westbahn vasútvonal ellen.…
Néhány éve nagy csinnadrattával adták át a „Hubertusz kerékpárút” belvárosi szakaszát, illetve a BOB pálya alatti bringagyalog kanyart is. Azóta azonban mostohagyerek lett ez a…
Željko Odobašić, Darázsfalu lelkésze új utakat keres az egyház számára. Azt az ötletet találta ki, hogy a szentmisék legyenek az interneten élőben közvetítve, mind hangban,…
Megalakult az új közgyűlés Sopronban. Dr. Ocsák József, a Helyi Választási Bizottság elnöke bemutatta a polgármestert, a 12 választókerületi és az öt kompenzációs listáról bekerülteket.…
A köztudatban az szerepel, hogy a Soproni-hegység legmagasabb pontja a Magas-bérc, a maga 557m-es tengerszint feletti magasságával. Itt ugyebár kilátó is található, ez még rádob…
Július elején adtunk hírt arról, hogy elkészült az ötödik GYSEV Flirt a Stadler lengyelországi összeszerelő gyárában, a sikeres engedélyeztetési- és próbafutásokat követően pedig most hétfőtől,…
Szeretném rögtön az elején leszögezni, hogy ez persze nem egy aktuális dolog, korábban is így volt, nekem se most szúrt szemez először. Nincs is mit…
Pár nappal az önkormányzati választások előtt adták át a város legújabb kerékpárútját, mely tulajdonképpen a Csengery utcában már régóta meglévő kerékpárút meghosszabbítása a körforgalmon túl…
Ahogy L.L.ZS. kollégám egy korábbi cikkében beszámolt, Sopron városvezetése LED fényforrásos köztéri lámpákat helyeztetett ki több soproni gyalogátkelőhely felett. A LED több környékbeli településen már…
2014. október 12-én került megrendezése az I. Soproni Design Hét keretén belül a Food Design névre hallgató rendezvény. A neves Harrer cukrászda adott helyet az…
