A Siemens nyerte a GYSEV Zrt. mozdonyvásárlásra kiírt tenderét. A keretmegállapodás értelmében kilenc Vectron mozdonyt rendelhet a GYSEV, amelyek közül az elsőt várhatóan már idén…
A Kisalföld számolt be róla, hogy megtisztítják a Fertő-parti szőlők között kanyargó Fehér utat. Az út Sopron közigazgatási területén belül halad, és az évek során…
A napokban jutott a tudomásunkra, hogy a jövő héten tovább folytatódik az M85-ös gyorsforgalmi úttal kapcsolatos közmeghallgatások sorozata. Továbbra is a Sopron kelet (82+600 km…
A magas károsanyag-kibocsájtás, a drága üzemanyag árak, meg úgy összességében a környezettudatosság egyre inkább arra ösztönöznek sokakat, hogy hagyományos gépjárműről elektromos autóra váltsanak. Ezt a…
Január 19-ig még várják a lakosság észrevételeit a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztályán, derült ki az M85 gyorsforgalmi út 2.2…
Több nappal a legutolsó hóesés után Sopron több útja már száraz. Azonban kerékpárutak, kerékpáros átvezetések, kerékpársávok takarítása továbbra is csak nehézkesen működik, óvatosan közlekedjünk a…
A szerkesztőségünk birtokába jutott dokumentum alapján újabb lakossági fórum lesz az M85 gyorsforgalmi úttal kapcsolatban. Ezúttal a Sopron-Kelet és Fertőrákos csomópontok közötti szakasz kerül terítékre,…
A fedett buszvárók azok a felépítmények, amit akár használ az ember, akár nem, mindenki látja. Főleg azért is, mert gyakran forgalmas útszakaszok mellett helyezkednek el,…
2015 év végén írtunk arról, hogy megkezdődött a kaboldi (Kobersdorf) ásványvízkút újjáépítése. A munkálatok során a régi fa épületet teljes mértékben elbontották, és egy téglaházikót…
Sokat fejlődött a kerékpárút-takarítás Sopronban az elmúlt évekhez képest, ez tény. A város legforgalmasabb kerékpárútja, a Deák-téri rendesen van is takarítva, télen letolják a havat,…