Megérkezett az első két Siemens Vectron villamos mozdony a GYSEV Zrt.-hez. A vasúttársaság márciusban jelentette be, hogy 9 darab új vontató járművet rendel a Siemenstől.…
A Verkshrsclub Österreich (VCÖ) azaz az Osztrák Közlekedési Klub statisztikai adatai szerint Ausztria minden tartományában nagyjából 3000 kilométert tesznek meg az emberek környezetbarát módszerekkel, azaz…
A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy 2017. május 6-án 14 óra 35 perc körül a 84. számú főúton Nagycenk irányából, Sopronkövesd felé közlekedett egy…
Ma, azaz péntek reggel 7 óra körül súlyos buszbaleset történt Dél-Burgenlandban, a Felsőőri járásban. A B62-es úton Nagyszentmihály (Großpetersdorf) és Vasjobbágyi (Jabing) között egy útkereszteződésnél…
Harminc raklapnyi sört szállított az a kamion, ami szerencsétlenül járt tegnap, nem sokkal 22 óra után Harácsony (Horitschon) belterületén, a B62-es úton. A kamion 63…
Kicsivel kevesebb, mint egy hónapja írtunk a soproni Botond utca burkolatának, környezetének állapotáról. Most úgy tűnik, előrelépés kezdődött a témával kapcsolatban: a széttöredezett burkolatot ugyanis…
Olvasónktól kaptunk az alábbi üzenetet. Budapestre szakadt egyetemistaként minden egyes alkalommal elkeserít az, amit látok a városban, amikor hazajövök. A növekvő lakossággal és infrastrukturális igényekkel…
Emlékszünk még, milyen csinnadrattával adták át a Fertő-parti kerékpáros útvonal addig hiányzó szakaszait? Gondolok itt például a Balf külterületén áthaladó független kerékpárútra. Brendnyú aszfalt, szép…
Kópháza határában ugyebár a 84-es főúton tengelysúly-mérő állomást építenek. EZ azért is vicces mert tavaly (tavalyelőtt?) aszfaltozták le a területet, most felbontották megint. A probléma…
Kicsivel kevesebb, mint 4 évvel a Sopronkeresztúr-Sopronnyék/Harácsony (Deutschkreutz-Neckenmarkt/Horitschon) vasútvonal személy- és teherforgalmának leállítása után így néz ki Alsópéterfa megállóhely. A vasútvonalat a Sonnenland Draisinentour Gmbh.…