Ugyan nem május 1-re, de végre elkészült az új buszforduló Sopronban, a Virágvölgy városrészben. A Csőszház dűlő és a Virágvölgyi út keresztezésében található új buszmegálló…
A 2024-es önkormányzati választáson Sopron lakossága amellett döntött, hogy nem kell a változás. Százszázalékos feldolgozottság mellett, 26.690 érvényes szavazólap alapján a polgármester továbbra is Dr.…
Tizenöt évvel ezelőtt, 2009-ben még középiskolásként gondoltam arra, hogy amit látok a városban, esetleg megosztom másokkal is. Ekkor hoztam létre az Ikvahír – Soproni hírblogot,…
A Balfi eltűnése óta keressük a helyi ásványvizet a boltok polcain. Ugyanakkor nincs könnyű dolgunk, hiszen a Sopronkeresztúron (Deutschkreutz) palackozott JUVINA és a Kaboldon (Kobersdorf)…
Hétfőn, 2024. május 6-án átadták és megnyitották a forgalomnak az új soproni, 8647-es számú északnyugati elkerülőutat. Az ünnepélyes átadón beszédet mondott Ágh Péter, az ÉKM…
Bár hivatalos bejelentésnek nyomát nem találtuk, a menetrendi kereső alapján szinte biztos, hogy csütörtöktől ismét indul nemzetközi buszjárat Sopronból. Két évvel ezelőtt a FlixBus Sopronból…
Nemrég ünnepélyes keretek között adták át az első McDonald’s éttermet Közép-Burgenlandban. A Felsőpulya (Oberpullendorf) és Répcekőhalom-Dérföld (Steinberg-Dörfl) között létrehozott üzleti parkban ez a második kereskedelmi…
…lehetett volna, de nem egészen így. A Virágvölgyben lakók, itteni telektulajdonosok régóta szerették volna, ha buszjárat közlekedik feléjük is. Ez egészen idáig csak a Virágvölgy,…
Február óta zajlanak a munkálatok, május végére pedig el is készül az a zajvédő fal, melyet Vulkapordány (Wulkaprodersdorf) vasútállomás P+R parkolója mellett létesít a GYSEV.…
Ne megszokásból vezessünk a 861-es számú főúton Kópháza mellett. A 84-es úti körforgalom és a Kópháza központjába vezető út közötti szakaszon (Keresztúri utca) ugyanis 50-es…