Bevallom őszintén, ha üzleti parkra, vagy „businesspark”-ra gondolok, akkor a Felsőpulya és Répcekőhalom-Dérföld közötti létesítmény jut eszembe. Egy gyorsforgalmi és két főút találkozásánál alakítottak ki…
Aki mostanában Sopronban jár-kel, több helyen is fakivágásokat tapasztalhat. Sokunkból előjön ilyenkor a „sötétzöld”, hiszen ami zöld és egészségesnek tűnik, azt miért vágják ki ugyebár.…
Egészen december 24-éig kínál színes programokat, kirakodóvásárt, igazi ünnepi hangulatot a Soproni Advent. A vásár idén a Várkerületen és a Fő téren kapott helyet, előbbi…
Megszűnik a menedékkérők regisztrációs állomása Somfalván (Schattendorf), többek között erről is beszélt Gerhard Karner osztrák belügyminiszter csütörtöki tájékoztatóján. Karner elmondta, az elmúlt két évben az…
Befejeződött a felújítás, végre elfogadható körülmények között lehet vécézni a soproni INTERSPAR-ban. Ez viszont magával hozott egyéb változást is: mostantól nem ingyenes a mosdóhasználat. 200Ft-ot…
Még csak tavaly jelent meg Magyarországon, máris Sopronba érkezik a KOTON! Magyar, lengyel és német ruházati üzletekkel már tele a város, nemsokára viszont egy török…
Volt egy idő, amikor négy műholdas TV szolgáltató is működött Magyarországon. A DIGI, a UPC Direct, a T-Home és a Hello HD szinte mindenhová eljutott,…
Burgenland tartomány folytatja az utóbbi években megkezdett „kerékpáros offenzíváját„. Ennek értelmében számtalan helyen épültek kerékpárutak, valamint gyalog- és kerékpárutak, másutt pedig az eddigi, helyenként leromlott…
A magyar belügyminisztérium egészségügyi államtitkára, Takács Péter korábban egy podcast beszélgetésben kritizálta a burgenlandi mentőautók felszereltségét. Az államtitkár akkor azt mondta, hogy az osztrák mentőautók…
A december 14-i menetrendváltástól egy új, közvetlen >Burgenland Sprinter< vonat indul Bécsből Bécsújhelyen és Sopronon át Sopronkeresztúrra (Deutschkreutz). Wien Hbf. állomásról eddig hétköznapokon 15:50, 16:50,…
