Két évig tartó felújítást követően augusztus elején újranyitott a Fagus Hotel Conference & Spa a soproni Lővérekben – tájékoztatta a tulajdonos és üzemeltető Adventor Hotels az MTI-t. A hotelt 2003-ban építették, majd 2016-ban bezárták. Tulajdonosváltás után a felújítás 2020-ban kezdődött, felújították a szobákat, a wellness-részleget, megújult a szaunavilág és a konferenciatermek is. Az MTI érdeklődésére a cég közölte: a teljes felújítás 4,5 milliárd forintba került, ebből 2 milliárd forint a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program támogatása volt.
A Fagus Hotel 2022 augusztusi újranyitásának első hetében a vendéglétszám meghaladta a kétszázat. Kiemelték, hogy a 144 szobás, négycsillagos hotel a hazai és a külföldi vendégekre egyaránt számít, elhelyezkedése miatt különösen kedvelt az osztrák és német, valamint a szlovák és cseh vendégek körében. A közleményben Sáfrány Tamás, az Adventor Hotels ügyvezető igazgatója ismertette, nemcsak felújították a hotelt, hanem új szolgáltatásokat is kínálnak az épületben, amelyek közül kiemelkedik a wellnessrészleg, emellett az étterem befogadóképességét is bővítették.
Az Adventor Hotels szállodaüzemeltető és ingatlanfejlesztő cég portfóliójába tartozik a Fagus Hotel mellett az idén őszre teljesen megújuló bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa, valamint a keszthelyi Hotel Sirius, amelynek átadása jövő nyáron várható. A cég közel kétszáz embert foglalkoztat, amelyből hetven a Fagus Hotelben dolgozik.