Menü Bezárás

Újfajta buszmegállókat telepít a VOLÁN

A MÁV-Csoporthoz tartozó VOLÁN üzemelteti a soproni helyi buszközlekedést. A szolgáltató nemrég újfajta buszmegállókat kezdett telepíteni városszerte. Alapesetben akkor cserélik a teljes infrastruktúrát, ha az ténylegesen cserére szorul, megrongálták, balesetben megsérült, vagy az utasok számára többletinformációra van szükség.

A városban több helyen találkozhatunk már az új megoldással, ami tartalmaz két új buszmegálló táblát (mindkét irányba), egy megállónév táblát, melyen QR kóddal a mobilos menetrend is elérhető. Alatta van a dohányzást tiltó tábla (hiszen minden buszmegállóban, buszpályaudvaron, vasúti megállóban, vasútállomáson tilos a dohányzás!). A menetrendtartók pedig ezúttal sárgák, és két járat menetrendjét, vagy egyéb információs lapot is tartalmazhatnak, forgalmas megállóhely esetén ezekből előre és hátra is néz egy-kettő.

A kék és narancssárga hasábos megoldásnak tehát vége. Pedig talán anno az egyértelműbb volt, hogy a kék tartóban a helyi, a narancssárga tartóban pedig a helyközi/távolsági járatok menetrendje kapott helyet. Mondjuk az utóbbi időben már ezek is vegyesen kerültek fel. Pár hónapja egyébként a menetrendek formátuma is megváltozott, erről azonban egy későbbi cikkben értekezem majd.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.