Amit én tavaly kívülről fotóztam, azt az egyik egyesek által „radikálisnak” nevezett hírportál tudósítója belülről is megörökítette. Egyszerűen nem találok szavakat, hogy lehet ezt a…
Általános tapasztalatom, személyes, illetve online kutatás után, hogy Magyarországon olyan helyen vezetik a kerékpárutakat, ahol van valami akadály, és azt még véletlenül sem lehet odébbtenni.…
Már több, mint egy évtizede tartott a Felsőlövér úti egykori S-Market épület kálváriája. A TESCO mint akkori tulajdonos ugyanis a hipermarket megnyitásakor bezárt pár kis…
Ma végre kisütött a nap, ezért elhatároztam, hogy végigmegyek a Soproni-hegység Ciklámen tanösvényén. a 2-es buszra szálltam fel a Várkerületen, és bár tudtam hol szállok…
…pedig már elmúlt a hétvége 🙂 Viccet félre téve, fogalmam sincs, hogy annak idején, 5+ éve kik helyezték ki ezeket az eligazító táblákat. A cél…
Korábban már volt szó arról a közvilágítási lámpáról, ami a Városligeti út és a Villa sor sarkán található. Akkor hiányzott belőle a villanykörte valamint a…
Íme egy lineup, a legnagyobb nevekkel 🙂 (videó)
Nagyjából a Csongor út és a Kőfejtő út közötti szakaszon láttam javítást, ez valóban már kritikus állapotú, szinte járhatatlan volt, egy földút minőségéhez volt hasonlítható.…
Ez a bejegyzés azoknak szól, akik kételkednek az áramszolgáltató hatékonyságában. Az alábbi képeken látható lámpa már évek óta üzemképtelen volt, ám bejelentés után kb egy…
A Rák patak mederrendezése során volt már iszapgyűjtő gát, aknagránát, most viszont a Frankenburg út és Fasor utca közötti rész vadonatúj korlátot kapott, ami szerintem…