A Soproni-hegység telis-tele van turistautakkal. Vannak jól karbantartott útvonalak, vannak olyanok, amik kevesebb figyelmet kapnak és vannak olyanok is, melyeket bár megszüntettek, ma is sokan…
A lépesfalvi krampusz hagyományőrző egyesület, az Aubochteifln (Au-patak ördögei) immáron 11. alkalommal tartották hagyományos felvonulásukat Lépesfalván, a Bahnstraßén. Az idei téma a boszorkányság volt, a…
A BILLA 2002-ben szűnt meg Magyarországon. Azóta BILLA üzleteket hozzánk közel leginkább Ausztriában és Szlovákiában lehet/ett látogatni. Ez most sem változik, Magyarországon nem lesz újra…
Javában dúl a repce virágzásának szezonja, sőt, lassacskán már kezd is véget érni. A mezők zöld-sárgába borultak, és érdekes illat lengi be a levegőt. A…
Egy 12 tagú, magyar (állampolgárságú) betörőbandát kapcsoltak le Burgenlandban. Az elkövetők mintegy 81 bűntetthez köthetőek a Nagymartoni járásban, valamint Bécsújhelyen. Az összes kár mintegy 67.500…
Ma 11 óra tájékán a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti átjáróba Ágfalva mellett egy személygépkocsi, majd összeütközött a Sopronból Bécsújhelyre tartó Regionalzuggal. برنامج…
A 17. század közepén szörnyű koboldok és ördögök tartották rettegésben Lépesfalva lakosságát. Sötétedés után vezérükkel az élen törtek elő a környék erdőiből. Senki nem volt…
Nemrég tudósított az ORF, és a Bezirksblatt, hogy Somfalva (Schattendorf) és Lépesfalva (Loipersbach im Burgenland) a Vulka-völgyi Vízügyi Társulás (Wasserverband Wulkatal) tagjává válnak, így a…
Holnaptól majd’ két hónapos vágányzár kezdődik a Sopron – Bécsújhely vasútvonalon, az ún. Mattersburger Bahnon, cserébe gatyába rázzák az amúgy se vacak pályát… A Lépesfalva-Somfalva…
Nem rég írta meg a Kisalföld, hogy Somfalva, és Ágfalva is panaszkodik a megnövekedett tranzitforgalom miatt. Tudniillik az Ágfalvát Somfalvával összekötő utat nem ilyen forgalomra…