Idestova két hónapja tervezem ennek a cikknek a megírását. Eredeti címe „Sípálya van, hó van, felvonó nincs” lett volna, de ez már, mondjuk úgy, nem…
Egy naponta Ausztriába ingázóval találkoztunk a somfalvi átkelőnél a kora esti órákban. A különösen megteremtett helyzetből adódóan, Ő a temető parkolójánál volt kénytelen leparkolni, mi…
Kedden, azaz március 31-én lépett életbe az az új forgalomkorlátozás, amelynek értelmében az Ágfalva és Somfalva (Schattendorf) közötti határátkelő csak csúcsidőn kívül használható gépjárművek számára. Még…
Június 30-án délben kezdődik a VOLT Fesztivál 2015-ös idénye. A kínálat valóban ünnepinek ígérkezik, ugyanis több zenekar is kerek évfordulóval érkezik Sopronba. A Nagy VOLTos…
Burgenland történetében eddig páratlan, rekordnagyságú pénzösszeget szánnak infrastrukturális fejlesztésekre mintegy 193 millió euró értékben (megközelítőleg 58 milliárd forint). Különösen fontos ez a nagy értékű állami…
Megérkezett a tavasz, és e hét első felében a jó idő is. A bátrabbak már kabát nélkül is kimerészkedhettek, a napközbeni hőmérséklet ma már a…
Sopron önkormányzata, uniós forrásból, a kormány támogatásának köszönhetően közel 150 millió forintból újította meg a Bánfalvi Óvodát. A munkálatok során új férőhelyeket, helyiségeket alakítottak ki…
2012. őszén adták át a Kőszegi úti aluljárót, mely építéséhez a gyalogos-kerékpáros közlekedést is variálták. Közös használatú, többnyire osztatlan, úgynevezett gyalog-kerékpárút vezet a Répcefői sori kereszteződéstől, most…
Biczi László az MSZP helyi szervezetének elnökhelyettese, önkormányzati képviselő tartott ma sajtótájékoztatót, melynek témája a soproni kórház múltja, jelene és jövője volt. No, de lássuk…