Azt hiszem vitathatatlan, hogy Sopron város legnagyobb kerékpáros beruházása jelenleg az épülőfélben lévő félkilométeres várkerületi kerékpárút. A szemfülesebb városlakók azonban a település egyéb pontjain is…
Ugyan még dolgoznak a megújult forgalmi rend útburkolati felfestésén a szakemberek, de a vége felé közelednek már a kétirányúsított Petőfi tér munkálatai. Különleges nézőpontból mutatjuk az…
Az elmúlt napokban két új kerékpáros fejlesztést valósított meg a városvezetés Sopronban. Egyrészt a Győri úton a kerékpárút kellős közepén éktelenkedő villanyoszlopra mindkét irányból egy…
2012. őszén adták át a Kőszegi úti aluljárót, mely építéséhez a gyalogos-kerékpáros közlekedést is variálták. Közös használatú, többnyire osztatlan, úgynevezett gyalog-kerékpárút vezet a Répcefői sori kereszteződéstől, most…
Már ősz eleje óta egy idegesítő lyuk tátongott az aszfaltpálya menetirány szerinti jobb szélén, amibe sokan bele is hajtattak. Mostanra odáig jutottunk, hogy az út…
Néhány éve nagy csinnadrattával adták át a „Hubertusz kerékpárút” belvárosi szakaszát, illetve a BOB pálya alatti bringagyalog kanyart is. Azóta azonban mostohagyerek lett ez a…
Szeretném rögtön az elején leszögezni, hogy ez persze nem egy aktuális dolog, korábban is így volt, nekem se most szúrt szemez először. Nincs is mit…
Pár nappal az önkormányzati választások előtt adták át a város legújabb kerékpárútját, mely tulajdonképpen a Csengery utcában már régóta meglévő kerékpárút meghosszabbítása a körforgalmon túl…
A Soproni Önkormányzat Facebook-oldala is megerősítette, hogy kerékpárút épül a Csengery utcán a Kőszegi úti körforgalom és a felüljáró között. Mi is elkészítettük a nyomvonal…
Szombatról vasárnapra virradóra, az éj leple alatt szerelték fel az útbaigazító táblákat. Mi is az az Eurovelo 13 és az Iron Curtain Trail? Kattints ide…
