Menü Bezárás

Akcióban a Holding táblakommandója

Azt hiszem vitathatatlan, hogy Sopron város legnagyobb kerékpáros beruházása jelenleg az épülőfélben lévő félkilométeres várkerületi kerékpárút. A szemfülesebb városlakók azonban a település egyéb pontjain is észrevehettek néhány, az utóbbi időben végrehajtott kerékpárbarát fejlesztést. Ebben a posztban ezeket veszem most sorra.

1. A Győri úti Lidl-nél az egyik táblatartóról hiányzott egy gyalog-és kerékpárút kezdete tábla, ezt most pótolták.

Ez a táblatartó rúd végre visszakapta a „fejét”

2. A Csengery utcai kerékpárút azon szakasza, amely a körforgalom és a Király Jenő utca közé esik több kozmetikázáson is átesett. Egyrészt a körforgalom felőli végéről eltűnt a korábbi, félrevezető sárga csík, másrészt a szakasz mindkét végére elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút kezdete táblát helyeztek ki. Korábban a szakasz egyik végén sima kerékpárút kezdete tábla volt, a másik végén pedig egy street artnak köszönhetően elválasztott gyalog-, kerékpár- és sertésút tábla.

Nincs többé zavaró sárga csík és a korábbi elválasztott gyalog- és kerékpárút tábla helyére elválasztatlan gyalog- és kerékpárút került.
Itt korábban kerékpárút kezdete tábla volt.

3. Mini zebra táblák kerültek kihelyezésre a térképen a piros ikonnal jelölt helyre:
[osm_map_v3 map_center=”47.678,16.592″ zoom=”19″ width=”100%” height=”450″ marker_latlon=”47.67805,16.59172″ marker_name=”mic_red_pinother_02.png”]

Zebra tábla a Király Jenő utca felől…
…és szemből nézve.

Bízom benne, hogy a későbbiek folyamán ténylegesen fel is festik majd a zebrát a kerékpárútra.

4. A Deák-téri sulira merőleges azon járdaszakasz, mely a Deák-téri kerékpárutat köti össze a Csengery utcai kerékpárúttal (piros vonal a térképen) elválasztott gyalog- és kerékpárút lett.

[osm_map_v3 map_center=”47.679,16.591″ zoom=”17″ width=”100%” height=”450″ file_list=”https://www.ikvahir.eu/wp-content/uploads/2015/07/atkoto.gpx” file_color_list=”red”]

Itt korábban nem volt tábla.
Itt sem volt.

5. Az előző pont eredményeképpen már félrevezető volt a korábbi zsákutca tábla a Deák téri suli melleti szervizúton, így azt zsákutca kerékpáros továbbhaladási lehetőséggel táblára cserélték. Olyanra, mint amiről itt írtunk.

Részemről örülök a fejlesztéseknek és kívánom, hogy minden nap ennyit fejlődjön a város.

Ez is érdekelhet

1 Comments

  1. Pingback:Folytatódnak a kerékpáros fejlesztések, hibajavítások Sopronban | IkvaHír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .