Folytatódnak a kerékpározást élvezetessé, és szabályossá tevő fejlesztések és hibajavítások Sopronban. Ezek az apróságok teszik használhatóvá a város kerékpáros infrastruktúráit, és némi figyelmességgel, meg táblacserével…
A Soproni Önkormányzat 2013-ban kezdett hozzá a Belváros kerékpáros közlekedési rendjének kialakításához, melynek során az alábbi térképen szemléltetett koncepció született: A Várkerület idén elkezdett felújításával…
Annyi a kerékpárosokat érintő hír mostanában, hogy a szerkesztőségben viccből már azon gondolkodunk, hogy átnevezzük az oldalt BringaHírnek. Szerencsére most éppen egy örömteli fejleményről tudunk…
A zebrán kerékpárral való áthaladás szabályossága régóta képezi vita tárgyát a kerékpáros közösség és a hatóságok között. Utóbbiak váltig állítják, hogy a KRESZ mindezt tiltja,…
A Magyar Kerékpárosklub elnöke, László János tartott előadást Nemzeti Közlekedési Napokon. Mit tehet az önkormányzat a kerékpáros közlekedés fejlesztése érdekében? Költséghatékony megoldások című prezentációjában került elő…
Ha város szerencsésebbik felén laksz egy hétig ingyen olvashattad a Kisalföld napilapot, valamint egy kihagyhatatlan, exkluzív ajánlattal is megleptek a lapkiadók. Persze a szemfüles olvasók…
Miközben a Kisalföld a sajátos módján igyekszik tenni valamit a soproni biciklis közlekedés népszerűsítéséért, addig Bécsújhelyen különféle humoros plakátokkal népszerűsítik a kerékpározást. Persze mindemellett jól…
Persze ez nézőpont kérdése, de kikívánkozik belőlem, hogy nem értem a Kisalföld időpontválasztását. A család napilapja, mint egyedüli megyei újság, egy kerékpáros kampányt indított…
A túra a harkai sporttelepről indult és szinte végig kijelölt kerékpáros útvonalakon haladva Liszt Ferenc szülőházánál ért véget bő 11 kilométer megtétele után az őrvidéki…
A túra célja a két ország kapcsolatainak erősítése, a közös kulturális értékeink ápolása, a kerékpáros turizmus fellendítése, az egészséges életmód és a család fontosságára…