Zsira (Tening) és Locsmánd (Lutzmannsburg) határában az elmúlt egy évtizedben közös közlekedési fejlesztésekre került sor, Európai Uniós támogatással. A „Határkő-radír” elnevezésű projekt keretein belül több…
Kevés szakasza van a soproni elkerülő útnak, vagyis a 84-es főút Sopron belterületén és közvetlen külterületén futó szakaszának. Pontosítok, egyetlen szakaszról van szó, ami a…
Ismét működik minden figyelemfelhívó villogó lámpa a 84-es főút Sopron belterületén haladó szakaszán. A lámpákról írtunk még valamikor, az IkvaHír hőskorában, akkor nem volt túl…
…és ilyen dolgok kerülnek elő. Balfon, a Fürdő soron, a gyógyfürdő oldalában nyírták le nemrég a tujákból kialakított sövényt. Ekkor került elő a Panoráma Étteremnél…
Várkerület-felújítás, autós ingázás, szűk közlekedési útvonalak, „wc-re is autóval járás”, inkorrekt közlekedésszervezés… Ezek együttesen okozzák azt a kellemetlen helyzetet, ami minden hétköznap (és már hétvégén…
Az S31-es gyorsforgalmi út folytatásaként épülő B61a elkerülőútnak 2017-re kell elkészülnie. Munkálatok már nagyjából 1 éve elkezdődtek Felsőpulya (Oberpullendorf), és Rőtfalva (Rattersdorf) határában is, mindkét…
Sopronban, a Szent Mihály templomnál a Storno Ferenc út-Pozsonyi út-Híd utca-Szent Mihály utca(-Tómalom utca) kereszteződésénél körforgalmat alakítottak ki. Hogy pontosan mikor, arra már sajnos nem…
Elbontották az Agyag utcában a zajvédő falat, melyről már mi is írtunk 2011-ben, illetve a Kisalföld is pár hete. A probléma az volt vele, hogy…
Régebben már említettem, hogy a Szent Mihály utcai körforgalomnál hiányzik a Szent Mihály utca felőli nagy útirányjelző tábla. Ennek már több éve, és azóta sem…
Már csak pár óra, és itt van Mindenszentek, illetve Halottak napja. A város temetői kvázi elszórtan helyezkednek el, a Balfi utcában az Evangélikus temető, a…