A címet szó szerint kell érteni. Hol vannak már azok az idők, amikor a soproni helyi buszok sárgák, a Győr-Moson-Sopron megyei helyközi/távolsági járatok pedig fehérek voltak, piros-narancs csíkkal. A Volán-társaságok összevonásával, és a közlekedési központok létrehozásával egy elég nagynak mondható előny jelentkezett: több helyről, több helyre lehet buszokat átcsoportosítani. Így fordulhat elő az ÉNYKK-nál, hogy egy pápai, kék-fehér színű (és elég szakadt) 415-ös Ikarus teljesít szolgálatot Sopronban, felváltva helyi, és helyközi üzemben.
Emellett nemrég érkezett egy Rába Premier is Győrből, „vidéki” Kisalföld Volán festésben, de helyi kivitelben. Ez az előbb említett Ikarushoz hasonlóan helyi, és helyközi üzemben is teljesít szolgálatot.
Információink szerint pedig hamarosan a buszpark fiatalítására is sor kerülhet végre. Mondjuk ezt már 2013-ban is mondtam, aztán 15-20 éves buszok cserélődtek csak, ugyan ilyen korúakra…