A Soproni Gyógyközpont / Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet a szezonális influenzajárvány mértéke alapján 2020. március 6. napjától, péntektől teljes körű látogatási tilalmat…
A Sopron-Kőszeg vasútvonalat, azaz a Sopron-Kőszegi HÉV-et 1908 november 5-én adták át a forgalomnak. Ahogy sok más vasútvonalra, így erre is a Trianoni békeszerződés mérte…
Most, hogy terítéken van a Várkerület felújításának II. üteme, beszéljünk egy kicsit arról mi a jó, és mi a rossz a felújított részen. Vajon megéri…
Sopronban egészen a közelmúltig (néhány elhalt próbálkozáson kívül) nem volt klasszikus P+R parkoló. A városban és környékén ugyanakkor több területet is ilyen célra használnak az…
A Telekom VOLT – az erős nemzetközi felhozatal mellett – hagyományosan a hazai élvonalban lévő zenekarok és előadók legnagyobb seregszemléje, a most bejelentett nevekkel együtt…
Hétfő délután 16 órakor érkezett riasztás a zárányi és cinfalvi tűzoltókhoz, hogy Cinfalván (Siegendorf), a Gewerbezone Ost mögötti területen tűz ütött ki. A lángok közvetlenül…
Bizonyos településeken pluszt, máshol mínuszt hozott a tavalyi év Közép-Burgenlandban, már ami a turisztikát és a vendéglátást illeti. A Felsőpulyai járás Burgenland kiemelt turisztikai desztinációi…
Kedden, február 4-én Kismartonban találkozott Dr. Farkas Ciprián, Sopron tavaly ősszel megválasztott új polgármestere, valamint Thomas Steiner, Kismartoni polgármester. A két település 2002 óta testvérvárosa…
Az influenzafigyelő szolgálat Győr-Moson-Sopron megyei adataira, valamint a lázzal járó légúti betegségek megnövekedett számára hivatkozva a Soproni Gyógyközpont 2020. február 7. napjától részleges látogatási tilalmat…
Természetesen egy visszaszámláló a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusig. „Találkozz Jézussal Budapesten”, hirdeti a reklám, mellyel egyébként Magyarországon országszerte lehet találkozni, egy ilyen témájú molinó pedig…