Megnyílt a Burger King Kismartonban (Eisenstadt). Ahogy arról már tavaly beszámoltunk, a Burger King Kismartonban, illetve Cinfalván (Siegendorf) is tervezett éttermet nyitni, egyelőre azonban csak…
Megújult a Kohlenberg-dűlőben található Fehér út egyetlen pihenőhelye (nem összetévesztendő a görbehalmi Fehér úttal). A pihenőhely korábban is létezett már, azonban évtizedek óta elhanyagolt állapotban…
A rétfalui (Wiesen) nyári fesztiválok helyszínén, az Ottakringer Arénában most a szamaritánusok dolgoznak. A sátorban, és a mellette levő nagyobb fedett területen jelenleg 600 menekültet…
Az S31-es gyorsforgalmi úton szombaton hajnali 4 óra körül súlyos baleset történt Fraknó (Forchtenstein) és Szikra (Sieggraben) között, melynek oka egyelőre ismeretlen. Egy személygépjármű, és…
Ez év novemberében az 5. alkalommal kerül megrendezésre Berlinben a Falling Walls Lab névre hallgató tudományos konferencia, melyen fiatal kutatók kapnak lehetőséget innovatív ötleteik bemutatására.…
Vasárnap 16:00-tól – két hónap szünet után – újra megindult a vonatforgalom a Sopron – Wiener Neustadt vasútvonalon azután, hogy végeztek az ÖBB szakemberei a nagymartoni…
A soproni Muzikfabrik, valamint Szécsi Saci, és Szécsi Böbe ezalkalommal a lengyel Groovefore formációval működött együtt, ebből született meg a So Right című dal, melynek…
Új játszóteret avattak a Besenyő lakótelep mellett, a Rák-patak partján. Korábban már volt itt játszótér, azt elbontották, és EU-s szabványnak megfelelő vadonatúj játszóteret alakítottak ki,…
Az ÉNYKK Zrt. tájékoztatja az utazóközönséget, hogy 2015. szeptember 7-én reggel 7 órától szeptember 18-án 16 óráig Kópházán a vasúti átjáró átépítése az útátjáró teljes…
Rosemarie, és Horst Rubin 50. házassági évfordulójuk alkalmából 500 Euróval és csokikkal támogatták a balfi tagóvodát. Ennek alkalmából szeptember 4-én az óvodában a gyerekek zenés…