Menü Bezárás

Megújult a Petőfi Sándor Általános Iskola

A magyar kormány támogatásával, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megújult a Halász utcai Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. A beruházás összköltsége közel 331 millió forint volt, ebből Sopron önkormányzata 83 millió forinttal járult hozzá a projekt megvalósításához.

A kivitelezés során az intézmény főépületének és jobb oldalszárnyának minden szintjét ( pince, földszint, emelet ) teljesen felújították, továbbá valamennyi szinten új vizesblokkokat alakítottak ki. A tetőteret a szerkezeti megerősítések után beépítették, emellett az intézmény új művészeti oktatásra alkalmas csoportszobákkal is bővült. Közel 20 millió forint értékben új bútorok, szemléltető és oktatástechnikai eszközök is beszerzésre kerültek.

Dr. Fodor Tamás polgármester a sajtótájékoztatón többek közt kiemelte azt is,hogy az iskola felújításakor kiemelt szempont volt az akadálymentesítés is. Ennek megfelelően a felújított épület teljes körűen akadálymentes lett és a bővítés részeként az épületben új liftet is kialakítottak.

Lehetőség nyílt a sajtótájékoztató előtt bejárni a felújított szinteket illetve termeket, szobákat. Talán nem túlzok, de olyan érzésem volt, mintha nem egy felújított iskolában járnék, hanem egy teljesen újban. Őszinte leszek … mert mi ilyen srácok vagyunk itt az IkvaHírnél … ez szép munka! Ebből sokat, ez fejlesztés a javából!

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

1 Comments

  1. Éva Lengyel

    Rá sem ismerek, pedig eltöltöttem itt röpke 8 évet. Jó látni, hogy ilyen szépen megcsinálták. Az 5 éves osztálytalálkozón mikor körbejártuk még úgy nézett ki a dolog, hogy ezt meg ezt a termet be kellett zárni mert már veszélyes, stb. Végre egy EU-s projekt aminek látható eredménye van. Remélem megbecsülik a nebulók, mert ez már színvonal a javából. Gratulálok hozzá az iskolának, 3 év múlva jó lesz körbejárni. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .