Pénteken ismét felcsaptak a lángok a Neunkircheni járásban található Sankt Egyden am Steonfelde közelében, mindössze néhány nappal azután, hogy az előző, ötnapos oltási munkálatok véget értek. Bécsújhelytől délre a legmagasabb, B4-es riasztási fokozatot rendelték el, több mint 30 tűzoltóegység, az erdőtűzoltó csoport, a rendőrség és a hadsereg is a helyszínen dolgozta a lángok megfékezésén. A változó irányú, olykor erős szél ugyanakkor nehezítette az oltást. Pénteken mintegy 250 embernek a lakóhelyét is el kellett hagynia, mert a tűz már lakóházakhoz is elért. Szerencsére a szél irányváltásának köszönhetően ezek épen megmaradtak. Hogy a tüzet mi okozta, azt nem lehet tudni, 64 hektár vált a lángok martalékává. A füst messziről is jól látható volt, még Sopronból, Felsőpulyáról, sőt, egészen Kőszegről is. Alig néhány napja, múlt vasárnap jelentették be az előző tűz teljes eloltását, amelyet öt napon át próbáltak megfékezni.

