Felújították az Amfiteátrum részeit Sopronban, a Koronázódomb tövében, a köznyelvben csak Bécsi-dombként szereplő helyen. Információs táblák kerültek ki, melyek az egykori római életet próbálják megismertetni az érdeklődőkkel, megújították az egykori Nemesis-szentély falmaradványait, valamint kikerült egy római kori szobor másolata is, melynek eredetije a Soproni Múzeumban található. Régen is volt itt egy szobor, ám azt ellopták -írja a Sopronmédia.
Ám van itt azért valami, ami szerintem nem csak nekem szúrt szemet. Az egész környéket ugyanis körbekarózták, vagy ha úgy tetszik, körbecölöpozték, ami meglehetősen furcsán néz ki. Egyrészt ezzel megszüntették azt, hogy egyesek felhajtsanak a domb tetejére kocsival, másrészt megszüntették a még megmaradt parkolási lehetőséget is, viszont karók olyan helyre is kerültek, ahova kizárt, hogy valaha is parkolt volna, parkolna valaki, viszont mostantól a város panorámáján kívül, a fák mellett a facölöpok látványát is csodálhatja a tisztelt látogató közönség.
Meg persze van még egy dolog, telente itt azért szoktak gyerekek csúszkálni bobokkal, szánkókkal, miegymással, valahol olyan helyre is tettek ilyen karókat, hogy a dombról lecsúszva egyenesen neki is csapódhat valaki.
A parkolási problémákra szerény vígaszt nyújt, hogy a Virágvölgyi útról induló szervízút mentén néhány szerény parkolóhelyet azért kialakítottak. JA, és került ide komoly mennyiségű EGY DARAB szemétedény is. A kutyasz_r viszont biztos marad a „helyén”: a dombon.