Több, mint 50 év után zár be a tradícionális cukrászda Nagymartonban (Mattersburg). Azért Harrer-termékek továbbra is elérhetőek lesznek a városban. A soproni cukrászdákat a bezárás nem érinti.
Április 2-án, kedden nyit ki utoljára a Konditorei Harrer Nagymarton (Mattersburg) belvárosában, a Judengasse-ban, ezt közösségi oldalukon jelentették be, írja a BVZ hetilap.
„Cukrászdánk sokáig a családunk középpontja volt, benne nőttünk fel, sütöttünk, kávét főztünk, fagylaltot készítettünk, éltünk, nevettünk, sírtunk és hagyományokat ápoltunk.
Szinte mindent megpróbáltunk, de sajnos a mai korban, amikor minden mindenhol kapható, az alapanyagok drágábbak, az energiaköltségek megfizethetetlenek, munkaerőt nehéz találni, a városok üresek, a bevásárlóközpontok tele vannak, már nem tudjuk gazdaságosan működtetni a vállalkozásunkat.” -írták a Facebookon.
Anton és Margarete Harrer 1968-ban nyitották cukrászdájukat, az 1980-as években vette át Karl Harrer, majd később Michael Harrer. Azóta nyitottak két egységet Sopronban is a Várkerületen (Korona Üzletház) és a Faller Jenő utcában, ezeket azonban a bezárás nem érinti. A Facebookon egyébként azt is írták, hogy Harrer-termékek továbbra is elérhetőek lesznek majd Nagymartonban, erről azonban később adnak további tájékoztatást.