Aki gyakran jár busszal, vagy gépjárművel Cinfalva (Siegendorf) és Kismarton (Eisenstadt) között az L212-es úton, annak feltűnhetett, hogy a Sonnenhof állatmenhely mellett néhány napig sebességkorlátozás…
Teljes mértékben elkészült a nagymartoni (Mattersburg) vasútállomás felújítása. A munkálatok nagyjából 10 hónapig tartottak, melynek során az állomást utasbarátabbá formálták, és akadálymentesítették. A költségek mintegy…
Nem vagyok közlekedésmérnök, sem semmilyen szakember. Csak egy egyszerű városi túlélő, akinek mindig vannak ötletei. A legújabb ötletem pedig: miért ne lehetne egy közös busz-kerékpársáv…
A címet szó szerint kell érteni. Hol vannak már azok az idők, amikor a soproni helyi buszok sárgák, a Győr-Moson-Sopron megyei helyközi/távolsági járatok pedig fehérek…
Emeli a VOR (Verkehrsverbund Ost-Region) és a hozzá tartozó VVNB (Verkehrsverbund Niederösterreich-Burgenland) a menetjegy, és bérletárakat. Február elsejétől a heti, valamint havi bérletárak, március 1-jétől…
…és ilyen dolgok kerülnek elő. Balfon, a Fürdő soron, a gyógyfürdő oldalában nyírták le nemrég a tujákból kialakított sövényt. Ekkor került elő a Panoráma Étteremnél…
Sopronban, a Batsányi utca vasúti átjáró környéki részén van egy öreg, látványosan a szocializmusból itt ragadt korlát, melynek mindkét vége indokolatlanul le van vágva. De…
Vasárnap délután hivatalosan is átadták Sopronban a megújult Várkerületet. Szinte végeláthatatlan időnek tűnt, míg készült a város egyik legforgalmasabb (és legnépszerűbb) utcája, de a várakozás…
Új autóbusz-menetrend kerül bevezetésre December 13-án Sopron közösségi közlekedésében is, mely egyaránt tartogat pozitív, és negatív változásokat az utazóknak. A Várkerületen például egy új, ütemes…
Kerékpársávokat festettek fel Fertőrákoson, illetve még most is folyamatban van egyes részeken a megalkotásuk. Egy rövid, körülbelül százméteres nyitott kerékpársáv már egy ideje használható volt…