Pro Turismo-díjat kapott Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál egyik alapító-főszervezője – írják a VOLT Fesztivál hivatalos Facebook oldalán. A turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését…
Takács Tibor soproni születésű, a fényképezést már tizenéves korában megkedvelte és azóta is egyik fő hobbijának tartja. Első VOLT Fesztiválos képeit 10 évvel ezelőtt készítette,…
150.000 látogatót vártak, 148.000 látogató érkezett az idei VOLT fesztiválra, Sopronba. Ám semmi gond, mert ez így is rekord az előző évekhez képest, eleve csak…
Így fest amikor több ezer okostelefon világít egyszerre az Axwell Λ Ingrosso koncerten: A DJ duó egyébként éppen, hogy csak odaértek a fellépésükre a Facebook profiljukra…
Főként a helyiekkel, azaz a soproniakkal, és Sopron környékiekkel eshet meg az a probléma, hogy nem időben érkeznek a fesztiválra, és így gyakorlatilag nem is…
Le is zajlott a nulladik nap a VOLT-on, és… wow… már most rengeteg ember volt mindenfelé a kempingben, de persze ez köszönhető annak is, hogy…
Az első látogatók
Eljött a kedd, ezzel pedig a 2016-os VOLT Fesztivál nulladik napja is. Kora délután sajtóbejárás, meg kapunyitás, meg ilyenek, persze előtte még a bérletet/jegyeket is…
A pénteki napijegyek után a bérletek is elfogytak a 24. VOLT Fesztiválra! „Korábban soha nem fordult elő, hogy elővételben elkeltek volna a bérletek. Az idei…
A Telekom VOLT Fesztivál minden évben izgalmas építményekkel lepi meg vendégeit. Idén is felépül a 25 méter magas MOL Nagyon Balaton Torony, amely tetejéről egy…