Tavaly decemberben adták át a felújított Várkerület első ütemét. Az új infrastruktúrát sok kritika érte, valakik szerint túl sivár a kő, valakik szerint a kerékpárút…
A Dorko, vagy DRK egy magyar ruházati márka. A különlegességét az adja, hogy minden egyes terméküket egy magyar művész tervezi, akinek alkotásai mellett nem lehet…
Tegnap érkezett, ma pedig indult a Nemzeti Bor Maraton Sopronba, illetve Sopronból. Képgalériánk a tegnapi befutó előtt, közben, és után készült, tessék nézegetni. ha nem…
Aki hétvégén a Várkerületen járt, kígyózó sorokra lehetett figyelmes, méghozzá két cukrászda előtt. A kellemes tavaszias időjárásnak köszönhetően előkerült a fagylalt, ez vonzotta a látványos…
Nem vagyok közlekedésmérnök, sem semmilyen szakember. Csak egy egyszerű városi túlélő, akinek mindig vannak ötletei. A legújabb ötletem pedig: miért ne lehetne egy közös busz-kerékpársáv…
Sopron város évtizedek óta „büszkélkedhet” a bevásárlóváros címmel. A vasfüggöny idején is ide jártak Ausztriából, meg a környékről, a határzár után pedig ez hatványozottan igaz…
Én sem maradhatok ki abból a körből, akik Sopron megújult karácsonyi díszkivilágítását örökítik meg. Ezen a héten kedd este látogattam ki a városba, ami akkor…
Vasárnap délután hivatalosan is átadták Sopronban a megújult Várkerületet. Szinte végeláthatatlan időnek tűnt, míg készült a város egyik legforgalmasabb (és legnépszerűbb) utcája, de a várakozás…
Szinte alig hiszem el, de ez az alkalom is elérkezett, a Várkerület-felújítás I. ütemének befejezése alkalmából ünnepséget tartanak egy nappal a Hűség napja előtt, azaz…
Nem tudom, kinek tűnt fel, de a Várkerület felújítása kapcsán eltüntették az egyik, szocreálabb lépcsőt a Bástyagödör szélén. Ennek segítségével lehetett egyszerűbben le/feljutni alternatív útvonalon…