Egyfolytában azt olvasni, hogy semmi nincs Sopronban, „halott város”, nem lehet menni szórakozni. Ezzel a témával a későbbiekben még foglalkozunk, most viszont összegyűjtöttünk pár bulit…
Mint minden nagyobb településen, így Sopronban is van évről évre karácsonyi vásár, vagy ahogy nálunk hívják, Soproni Advent. A Várkerület felújítása után ennek legnagyobb része…
A Sopron Holding szakemberei már január 1-jén délelőtt nekiláttak a rendrakásnak, Töreki Tibor fotóján az látszik, ahogy az Amfiteátrum környékén tüntetik el az önfeledt bulizás…
Idén is színes programkavalkád várja mindazokat, akik nem házibuliban töltik a Szilveszter estét Sopronban. Az Adventi vásárról a Várkerületen maradt színpad ezen a napon is…
2011-ben került bevezetésre Sopronban a helyi-helyközi buszos integráció. Ennek lényege, hogy több helyi járatot helyközi járat szolgál ki, melyre a város közigazgatási határain belül helyi…
Alig lett vége a Karácsonynak, máris megjelentek a szokásos szilveszteri árusok többek között a Várkerületen. Szokás szerint árulják a gyengébb pirotechnikai szerű eszközöket, maszkokat, műhajat,…
Mondjuk a cím megtévesztő lehet. A helyzet az, hogy December 24-én 16 órakor szinte minden (illetve a 3-as 16.35-kor) leáll, December 31-én pedig 19.00-kor (3-as:…