„Összeütközött két személyautó szombat késő délelőtt Győr-Moson-Sopron megyében, a 84-es számú főúton, az osztrák-magyar határátkelő és Sopron között. Az ütközés következtében az egyik jármű az…
Szeptember 19-én, fél nyolc előtt pár perccel két villogó rendőrautó is állt a Bécsi úton, a Szélmalom térnél. Az intézkedés mivoltjáról egyelőre nincsenek információink. „Osztrák hatóságok…
Három személyautós baleset történt Sopronban, a Győri út – Határdombi út villanyrendőrrel felszerelt kereszteződésében. Az esethez két rendőrautó érkezett helyszínelni, az autókat soproni hivatásos tűzoltók…
Szabálysértő gyalogost ütött el a személygépkocsi vezetője. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. szeptember 9-én 22 óra 40 perckor érkezett bejelentés, hogy Sopron belterületén személyi…
A 109 őrvidéki, Alsó-ausztriai és stájerországi betörés után jutottak el a nezsideri járási kommandósok ahhoz a román bandához, akik két tagja már rácsok mögé is…
A díjat a Soproni Polgárőségnek adhatnánk át. Figyelembe vettük a szélvédőhöz cuppantott villogót is, ügyes…
Forgalomkorlátozás lesz a Páneurópai Piknikhez vezető úton: A Burgenlandi Tartományi Rendőr-igazgatóság és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közös Rendőrnapi Rendezvénye miatt 2014. szeptember 5-én (péntek) 8 órától…
A soproni rendőrök 2014. augusztus 27-én 1 órakor közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából állítottak meg egy személygépkocsit az egyik belvárosi mellékutcában. A gépjárművet vezető F. Renátó 22…
A mai Ikvahíres városnéző körút alkalmával hat esetben találkoztunk rendőri jelenléttel, két esetben a Készenléti Rendőrség állományával. Egy alkalommal pedig civil-ruhás rendőrök futottak be a…
A Készenléti Rendőrség lovas szolgálatot ellátó munkatársai 2014. augusztus 25-én 12 óra 45 perckor Harka község hétvégi házas övezetében ellenőriztek egy soproni lakost. Az igazoltatást…