Európát elérte az idei nyár első hőhulláma, mely ezen a hétvégén tetőzik. A meteorológiai szolgálatok Kelet-Ausztriában és Nyugat-Magyarországon is több járásra és megyére vörös riasztást…
Ahogy sejtettük, az idei nyár nem lesz olyan, mint az eddigiek. Most először, és remélhetőleg utoljára fordul elő, hogy (legalább) június végéig tilos rendezvényeket szervezni…
A Telekom VOLT – az erős nemzetközi felhozatal mellett – hagyományosan a hazai élvonalban lévő zenekarok és előadók legnagyobb seregszemléje, a most bejelentett nevekkel együtt…
Három élvonalbeli rockbanda, a My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és a The Offspring iratkozott fel a napokban – a korábban bejelentett fellépők…
Tízezer fát ültet a Telekom VOLT Fesztivál A Telekom VOLT Fesztivál első fellépői között tucatnyi világsztár szerepel: többek között Lenny Kravitz, Marshmello, Passenger és Yungblud.…
Bár a fesztiválaszezon még várat magára, szépen sorban érkeznek az információk a 2020-as Nova Rock fesztiválról. A Miklóshalma (Nickelsdorf) és Hegyeshalom közötti szántóföldeken, avagy a…
Ismét kitört a kánikula! És ha hőhullám, akkor minduntalan muszáj az embernek lehűlés után néznie. Sopron környékén rengeteg fürdőzési lehetőség van, legyen szó természetes vízről,…
Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére idén 143.000-en látogattak el Sopronba. A közönség és a fellépőink…
Pont az egyik legnagyobb hőhullám ideje alatt rendezik a Telekom VOLT Fesztivált. Szerencsére tegnap, azaz csütörtök este egy kisebb hidegfront érte el térségünket, ami záport,…
Igaz, csak a VOLT Fesztivál idejére, de ez is valami. Június 25. és június 30. között éjszaka is közlekedik a 12V jelzésű buszjárat a GYSEV…
