Magyarország hétfő éjféltől lezárja határait a személyforgalom elől. Erről Orbán Viktor miniszeterelnök beszélt az országgyűlés mai ülésén napirend előtti felszólalásban. Csak magyar állampolgárok léphetnek be…
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint osztrák viszonylatban Magyarország területére belépni a nemzetközi forgalom számára – bármely ország állampolgárai részéről – Hegyeshalom, Sopron és…
Burkolat felújítási munkálatok miatt csütörtökön, november 21-én 07:00 és 16:00 között lezárják Ágfalván a Somfalvi utcai vasúti átjárót. Ebben az időszakban járművek nem tudják majd…
Aki hétfőn a városban közlekedni próbált, csalódnia kellett. Ezúttal ugyanis nem csak gépjárművel volt járhatatlan a város, de tömegközlekedéssel, kerékpárral és még gyalogosan sem lehetett…
Zárva a Petőfi téri mélygarázs, erről tudósított a Kisalföld nemrégiben. A helyszínre érve azonban azt tapasztaltam, hogy a sorompó nyitva, a kijelző szerint pedig kevesebb,…
…és letarolt mindent a régi mentőállomás helyén, az Árpád utca és Tűzoltó köz által határolt telken. Az ásatási munkálatok nem tudom, hogy haladnak, egy jó…
Július óta volt lezárva a Rákosi út Sopronban, egészen a Híd utca, és a Handler Nándor utca között. Az eltelt időszakban az útszakaszon közlekedni járművel…
Karbantartási, illetve vágányszabályozási munkálatok miatt a GYSEV Zrt. több vasúti átjárót is lezár hosszabb-rövidebb időre a Soproni-, illetve a Kapuvári járásban. Szárföld, vasúti megállóhelynél található…
Április 25. hétfő reggel 8 órától ismételten ideiglenes határellenőrzést vezet be Burgenland tartomány –tájékoztat a Pannonische Tips. Az illegális embercsempészet valamint az illegális bevándorlás megakadályozásával…
A Petőfi tér lezárásán túl további kellemetlenséggel kell számolniuk a soproni belvárosban közlekedőknek. Az Ógabona tér többnyire csak egy sávban járható csatornázási munkáltok miatt. Ám…