Lassan befejeződnek az idei évre tervezett járdafelújítások Sopronban. Erről a Barátság parknál, egy felújított járdaszakaszon tartott sajtótájékoztató keretein belül tudhattak meg többet a soproni média…
Forgalomba álltak a GYSEV Zrt. első felújított InterCity-kocsijai. Az átalakított és a vasúttársaság színeire festett járművek különlegessége, hogy a vasúti kocsi összes fülkéjét fedélzeti utastájékoztató…
10 db új, FLIRT 3-as típusú motorvonat megvásárlásáról írt alá szállítói szerződést a GYSEV Zrt. valamint a Stadler Konzorcium. Az első új járművek 2018-ban állhatnak…
Május óta javában tartanak a munkálatok Sopronkertes (Baumgarten) vasútállomásán. A GYSEV-Raaberbahn fejlesztése során egy új, 210 méter hosszú középperon épül, mely természetesen magasperon lesz, alkalmazkodva…
2016. július 15-én ünnepélyes keretek között mutatták be Vulkapordányban (Wulkaprodersdorf) a GYSEV-Raaberbahn osztrák üzemegységének első Desiro ML típusú villamos motorvonatát. Az elsőszámú motorvonat különvonatként Bécs-Főpályaudvarról…
Több változást is tartogat a július azoknak, akik az ausztriai Keleti Régió Közlekedési Szövetség, azaz Verkehrsverbund Ost-Region (VOR) szolgáltatóinak valamelyikét veszik igénybe. A VOR Alsó-Ausztriában,…
Karbantartási, illetve vágányszabályozási munkálatok miatt a GYSEV Zrt. több vasúti átjárót is lezár hosszabb-rövidebb időre a Soproni-, illetve a Kapuvári járásban. Szárföld, vasúti megállóhelynél található…
A GYSEV Zrt. is csatlakozott a „Közlekedés Kultúra Napja” 2016-os programsorozatához. A vasúttársaság munkatársai tegnap, azaz május 11-én a soproni Bastányi-úti vasúti átjárónál szórólapokkal, kvízjátékokkal…
Utascentrum nyílt Sopronban, a GYSEV pályaudvaron. A vasútállomás épületének várócsarnoka mellett, a nemrég kialakított szolgáltatóház 1-es üzlethelyiségben kapott helyet az utascentrum. A vasúttársaság munkatársai itt…