Vasárnap, december 9-én életbe lépett az új vasúti menetrend Magyarországon és Ausztriában is, ez érinti Sopront, illetve több környező települést is is. Vázoljuk, mi az,…
…a Negro cukorkát már nem ott fogják gyártani. A jelenlegi tulajdonos Mondelēz International ugyanis Törökországba telepíti át a cukorkák gyártását. Számomra egyébként az új infó…
Az elméleti és gyakorlati képzést is segíti az az együttműködési megállapodás, amelyet a GYSEV Zrt. kötött a Széchenyi István Egyetemmel. A vasúttársaság és a győri…
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság állománya 2015. március 6-án vehette át az új szolgálati gépjárműveket, amelyeket központi költségvetés finanszírozásával szerzett be a Rendőrség. A rendőrök még…
Ma a délelőtti órákban közel 250, főleg koszovói menekültet szállítottak le a Bécsbe tartó Railjet szerelvényről a rendőrök. Munkatársunk elmondása szerint sok a nő és…
Július elején adtunk hírt arról, hogy elkészült az ötödik GYSEV Flirt a Stadler lengyelországi összeszerelő gyárában, a sikeres engedélyeztetési- és próbafutásokat követően pedig most hétfőtől,…
Györ Csak így, simán. Előző részek: Kis félrefordítás Borsmonostornál A nap útlezárása Legalább van magyarul is…
59 éves korában elhunyt Tóth Gyula, a Kisalföld főmunkatársa, komáromi és győri tudósítója. Másfél évtizede dolgozott a lapnál. Az Ikvahír szerkesztősége őszinte részvétét fejezi a…
A Médiaszolgáltatás Támogató- és Vagyonkezelő Alap mai sajtótájékoztatóján bejelentette: megszünteti a Régió Rádiókat, helyüket pedig egy Dankó Rádió nevezetű Budapest központú nótarádió veszi át. Ezzel…
Már régóta tervezem, hogy írok egy összefoglalót a soproni helyi közösségi közlekedés új utastájékoztató rendszeréről, most erre is sor került. A rendszerről további infókat __ITT__…