Az elmúlt 5 évben az S31-es gyorsforgalmi út veperdi szakaszán 17%-kal nőtt a forgalom. A nagyobb forgalomnak köszönhetően több volt a súlyos közlekedési baleset is…
Mintegy hárommilliárd forint összköltségből újul meg a Szent Mihály templom és közvetlen környezete. A város legnagyobb középkori temploma megújult berendezéseket, karzatot, díszítőfestéseket kap, de restaurálják…
Hónapok óta zajlik az Arany János utcai SPAR üzlet átépítése Sopronban. Ottjártunkkor épp a homlokzati üvegelemeket emelték be a helyükre. A Kisalföld információi szerint novemberben…
Bécsújhelyen a hónap elején adták át ünnepélyes keretek között az új belvárost. „Új” alatt most értelemszerűen nem az épületeket értem, hanem a környezetet, a történelmi…
Valamiért ha kerékpáros infrastruktúrát avatnak Sopronban, mindig úgy érezheti az ember, hogy nem a legjobb megoldást választották a tervezők. A leghűségesebb városban az elmúlt évben…
A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. tartott sajtótájékoztatót ma Sopronban. Az eseményen kiderült, hogy a vállalat egy 2 milliárd forintos beruházást készül megvalósítani. Bővítik a termelést,…
November végén bemutatták a GYSEV Zrt. új generációs FLIRT motorvonat-flottájának első járművét Szombathelyen. Az új, jelentős részben magyarországi gyártású Stadler villamos motorvonatok a hatósági engedélyeztetési…
Tagadhatatlan tény, hogy Sopronban egyre több az ember. Nincs ezzel semmi gond, migrációnak hívják, még akkor is, ha bizonyos médiumok e szót, mint negatív jelzőt…
Örülhetnek a jerevániak, megújult a szolgáltató ház környéke. Jó régen, 2011-ben mi is egy kisebb galériával demonstráltuk, milyen állapotok uralkodnak a Jereván lakótelep központjának tekinthető…
Valahogy hihetetlenül hangzik, de végre történik valami a Ravazd utcai lakótelepen is, méghozzá egy fejlesztés! A közlekedés sarkalatos pontja ennek a térségnek is, néhány éve…