Tagadhatatlan tény, hogy Sopronban egyre több az ember. Nincs ezzel semmi gond, migrációnak hívják, még akkor is, ha bizonyos médiumok e szót, mint negatív jelzőt…
Amint arról tudósítottunk, egészen augusztus 10-éig vonatpótló autóbuszok közlekednek Sopron és Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) között. A buszok valamilyen ismeretlen oknál fogva nem a vasútállomás SPAR felőli…
Te jó ég, 7 éve írtam erről először és utoljára? Aztamindenit… Akkoriban történt, hogy megújult a Győri út. Új közlekedési lámpák lettek felszerelve, gyalogkerékpárút lett…
Az elmúlt hónapok egyik legfelkapottabb témája Magyarországon a budapesti Moszkva (Széll Kálmán) téri óra kálváriája volt. Az új óra ugyanis a tér felújítását követően be…
Vasárnap, azaz december 11-én életbe lépett az új vasúti, és buszos menetrend, mely a 2016/2017-es évre érvényes. A váltást gyakorlatilag egész Európában egységesen vezetik le,…
2016. november 7-től (hétfőtől) kezdődően az alábbi változások lépnek életbe Sopron helyi autóbusz-közlekedésében. Munkanapokon (hétfőtől péntekig) a Jereván lakótelepről 6.58 órakor, illetve a Csengery utca,…
Az ÉNYKK Zrt. 61 új Credo buszt állított forgalomba nemrégiben. A minap találkoztam egyel Sopronban, melyen végre az ÉNYKK flottaszíne is megtalálható. A gyoribuszok.hu adatai…
Tény, hogy a nemrégiben Bécsből, és Svájcból használtan beszerzett Mercedes Citaro buszokon továbbra sem működik az utastájékoztatás. Az is tény, hogy jobb lett volna új…
Megszűnik az Aranyhegyi lakópark! Na persze nem a lakópark maga, hanem a buszmegállója. És ez sem teljesen igaz, csak átnevezik azt. Ez is egyike azon…
Most épp egy szóló kivitelű Mercedes Citaro típusú autóbuszt sikerült lencservégre kapnom, méghozzá a 3-as vonalon. A busz érdekessége, hogy elővárosi/helyközi kivitelű, ennek megfelelően csak…