Amióta a soproni Halász utcában két olyan forgalomlassítót telepítettek, amit kerékpárral ki lehet mindkét oldalról kerülni, azt hittem, ez lesz a sztenderd. De nem így…
Kilométeres sorok, késő és kimaradó buszok, félórás várakozás a határátkelőnél, ezt hozta szeptember második napja a soproniak számára. Minderre rátett egy lapáttal az a tény,…
Szeptember 19-én, fél nyolc előtt pár perccel két villogó rendőrautó is állt a Bécsi úton, a Szélmalom térnél. Az intézkedés mivoltjáról egyelőre nincsenek információink. „Osztrák hatóságok…
Igen, ezt is megértük. A Bécsi úton, a Szent Mihály utcában, a Szentlélek utcában, a Rózsa utcában és az Ikvahídon, a kerékpározásra ajánlott útvonal tábla…
Szeged a „Magyar Amszterdam”. Legalábbis sokan ezt állítják, és tényleg lehet benne valami, hiszen az Alföld egyik legszebb városában eléggé fordítanak figyelmeta kerékpárosokra is. Persze…
Már csak pár óra, és itt van Mindenszentek, illetve Halottak napja. A város temetői kvázi elszórtan helyezkednek el, a Balfi utcában az Evangélikus temető, a…
Egy érdekes dologra lettem figyelmes a Bécsi úton. Ugyebár a körforgalomtól a határ felé menő szakasz lakó-pihenő övezet. Ez azt jelenti, hogy -egyes források szerint-…
KOMMENTÁR NÉLKÜL
KOMMENTÁR NÉLKÜL
Több helyen is találkozhattatok az alábbi problémával, mely a (gyalog)kerékpárút megépítése óta fennáll. A helyszín a Bécsi út Bástya utca és a körforgalom közti szakasza.…
