Rengeteg utca aszfaltburkolata újult meg az elmúlt időszakban, illetve újul meg folyamatosan Sopronban. Erre több MILLIÁRD forint áll rendelkezésre, és olyan utcák sem maradnak ki,…
Terjed mostanában egy kép az interneten, mely egy erdőben készült, és tartalma egy felirat, mely szerint „ha el tudtad hozni idáig úgy, hogy tele volt,…
A katasztrófavédelem területi szerve a településen a lakossági riasztó eszközök működőképességét hangos próbával legalább évente egyszer ellenőrzi. A riasztó eszközök ellenőrzése Sopronban 2018.11.13-án 10:00 órai…
Dinamikusan növekszik az elektromos autó, azaz e-car töltőpontok száma Sopronban. Miután a közelmúltban szóba került, hogy több európai városból kitiltják a dízelautókat, valamint az alacsony…
A 2008-as Amerikában kirobbanó ingatlanpiaci válság fokozatosan gyűrűzött be Európába – ezáltal hazánkba. Bár azóta mintegy 10 év telt el és az utóbbi időszakban a…
A belvárosban bizonyos időközönként feltűnnek olyan közterületi padok, melyek nem is túl régiek, mégis eltörnek. Hogy lehetséges ez? Konkrét rongálásról lehet szó, vagy simán leszakadt…
November 7-én délelőtt megnyitotta kapuit Sopronban, a Sopron Plaza földszintjén az Auchan superstore. A több, mint 3000 négyzetméter alapterületű üzlet valahol egy szupermarket és egy…
Befejeződtek a munkálatok, elkészült a külső és belső rekonstrukció, november 8-án újra megnyitja kapuit a SPAR az Arany János utcában, Sopronban. A pontos nyitás időpontját…
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Győrben találkozott az osztrák határ menti települések vezetőivel és kikérte véleményüket a magyar-osztrák határon lévő átkelők átjárhatóságával és az…
2012-ben tiltották be Magyarországon rengeteg helyen a dohányzást. A nemdohányzók védelméről szóló törvény értelmében tilos minden közforgalmú helyen, illetve azok 5 méteres körzetében dohányozni, mint például…