Tizenöt darab vadonatúj motorvonat és kilenc darab mozdony érkezhet 2016-ig a GYSEV magyar és osztrák vasútvonalaira egyaránt. December 6-án adták át Sopronban az első GYSEV Flirt…
A legkisebbet már megtaláltuk, azonban vannak még érdekességek: Ez az újságos pavilon Magyarország legkisebb önálló helyrajzi számú területre épült épülete. Nagyjából 4mx2m alapterületű. A várkerületi…
Mára virradóan (2014.01.30) újabb nagy mennyiségű hó hullt Sopronra, illetve azóta is szüntelenül havazik. Folyamatosan járják az utakat a hótolók/sószóró autók, a járdákat a Holding…
Nagyon úgy tűnik, hogy Sopronban újabb telefonfülkéknek kell búcsút mondanunk. A városban több helyen is az alábbi képeken látható állapotban vannak jelenleg telefonfülkék, és az…
Az esetek többségében szeretem figyelemmel kísérni azokat a dolgokat, amikről írok, hiszen minden témának van utóélete, legalábbis többnyire. No persze mondhatjuk, tulajdonképpen ez is a…
Elhunyt Szekendy Tamás Fidelissima-díjas, soproni születésű orgona-, zongora- és csembalóművész életének 53. évében, január 24.-én. Több mint egy évtizedig volt a Szent Mihály templom orgonistája,…
Talán az egyik leghíresebb ”madárinvázió” Alfred Hitchcock, Madarak című 1963-as alkotásában látható, bár az csak kitalált történet. De hogy létezik-e a valóságban is hasonló, nos,…
Bár javában zajlik a Sopron környéki helyközi buszközlekedés digitális utastájékoztató rendszerének kiépítése, mégis fontos mérföldkőnek értékelném a Kisalföld Volán Zrt. elmúlt hetekben megvalósult fejlesztését, melynek…
Ha a Győri út-84-es számú főút körforgalmától elindulunk a Balfi úti körforgalom felé, a lakott terület vége tábla után jobbra kanyarodva a Pihenőkereszt lakóparkba korlátozott…
Egy éve nem látták a schneebergi farkast. 2009 óta biztosított izgalmat A Schneeberg környéki juhtenyésztők és vadászoknak, főként azért, mert az eltelt évek során több…
