Sopron képviselőtestületének tegnapi közgyűlésén többek közt a városi térfigyelő kamerarendszer bővítéséről döntöttek. Az előterjesztésben olvasható, hogy a 2008 óta működő (és 2012-ben egyszer már bővített) rendszer beváltotta…
Ebben az esztendőben ünnepeljük a határáttörés 25. évfordulóját. Egész pontosan 2014 augusztus 19.-én. Bizony, megy az idő! Hihetetlen, hogy már 25 éve. Sok helyen olvashatunk…
Képgalériám a tavaszközepi Erzsébet-kertről, ami gyakorlatilag egy kis oázis bent, a városban.
Túlzás nélkül százötven, vagy akár még nagyobb százalékú kihasználtsággal működik Sopron egyetlen valódi B+R parkolója az Állomás utcában, a GYSEV pályaudvar oldalában. A fordított U…
Bizony, ez a választások éve. Országgyűlési képviselőválasztás, EP képviselőválasztás és az Önkormányzati választás is ebben az esztendőben van. Most ezek közül a második voksolás van…
Ezek a kreálmányok az egyetem központja környékén, a Frankenburg úti vasúti átjárónál találhatók, összefüggést nem találtam bennük. Az viszont biztos, hogy tag-eket ilyen szépen mívelt…
Hányan szavaztak a Győr-Moson-Sopron megyei négyes számú választókerületben, hány átjelentkezett volt, vajon a soproni 27. szavazókörben is Firtl volt a legtámogatottabb, vagy valahol az LMP…
10 éve indult a Draisinentour vállalkozás Közép-Burgenlandban. Ausztriában egyedülálló módon – a korábbi Sopron-Kőszeg Helyi Érdekű Vasúton – hoztak létre egy olyan pályát amelyen hajtányokkal végigkerekezhető…
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. április 19. A gyanús gépkocsit és utasait 2014. április 17-én 16 óra 45 perckor a mezőőr tartóztatta fel Sopronban, a Nemeskúti…
Sopron, 2014. április 18. A Mátyás király utcában átadták a megújult Állomás Gyógyszertárt, ami ezentúl a BENU hálózat tagjaként várja a lakosokat. Az átalakítás után…