Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Drogterjesztő- és fogyasztók rendőrkézen A kapuvári járőrök 2014. június 7-én 0 óra 10 perckor egy személygépkocsit ellenőriztek a Vica és Vadosfa közötti…
Legalább illeni fog az új(=régi) Várkerülethez.
A Tómalmi Szezonnyitó Juniálison a gyermekeket játékváros a felnőtteket pedig a Bormarkenting Műhely prezentálásával borkóstoló, a színpadon pedig remek zenei program várta. A már hagyományosnak…
Sopron, Jereván lakótelep, Makó utca L.L.ZS.
Több ismerős jelezte, hogy a Makó és Határőr utca közötti játszóteret váratlanul elbontották. Gondolkodtam is, hogy ismét egy e-mail formájában érdeklődőm a Holdingnál a helyzetről,…
…avagy mit nekünk a milliárdos cséri hulladéklerakó?
Ha már úgyis le akartad váltani a jelenlegi háttérképedet a géped, itt az alkalom rá. Az Ikvahír exklúzív ajánlata: 16:9-ben és 4:3-ban. Katt a képre,…
Épül, s szépül a város és a vidék! A dolgozók kezei által lesz szebb e város!
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Veszekedett, kiabált és a férfi felé szúrt az asszony. A rendőrség ügyeletére családi veszekedésről érkezett a bejelentés 2014. június 4-én 19 óra…
Egy hete került fel az első videó Wictory csatornájára, és azóta már 8 másik is van: Sajnos beágyazni nem lehet őket, de a képre kattintva indul…