Nem az első eset, a másik táblát már kitörték!
Még mindig VOLT: Úgy tűnik a francia származású Yoann Lemoinenak, azaz Woodkidnek nem igazán jött át, hogy hol tartózkodik, de betudható annak is, hogy a schwechati…
Pedig olcsó a kebab is, szépek és finomak a pékáruk. Az Erzsébet utcai Leó, valaha Niki, pékség és a Újteleki utcai testvérüzlete is bezárt. „Technikai okok…
Az egyik helyen átlagba 2 centtel olcsóbb az üzemanyag, éjjel-nappali is, még sincs forgalma. مواقع رياضية A másiknál 4 sorban áll egyszerre 15-20 autó, csak…
Három személyautó ütközött a 84-es számú főút 88-as kilométerénél, Újkér határában. A balesetben egy ember könnyebben megsérült. A forgalom félpályán halad, a járművek ugyanis forgalmi…
Ötven körbálából hét égett Sarród-Nyárligetnél. A szalmabálákat egy nyitott fatárolóban tartották, az épület mellett még további hatvan bála található. Az égő bálák közül hármat a dolgozók…
A hírhedt bécsújhelyi rongáló, ROKO Sopronban, konkrétabban a VOLT Fesztiválon járt. Legalábbis a fesztivál területén talált matrica erről tanúskodik. Tavaly év végén már „vérdíjat” tűztek…