A Rozsdakupac Magazin országos kezdeményezéséhez csatlakozva tegnap Sopronban is megrendezésre került a „Saturday Night Cruise Hungary” címre keresztelt autós találkozó. Sötétedés után vártak minden soproni autóbarátot, megszállottat a Family…
Pont a nyáron kerékpározás közbe beszéltünk Laceeval a megkopott és ezáltal olvashatatlan brennbergbányai utcanévtáblákról és most mit tesz Isten, kihelyeztek új táblákat. Üröm az örömben,…
A Telekom LTE hálózata egészen a tegnapi napig leginkább a nagyobb településekre, valamint a Balaton térségére korlátozódott, Sopron környékén sem volt elérhető. (vagyis hát nem…
30 millió forintot fordított szociális támogatásra a minisztérium, amelyből televíziót, hűtőszekrényt, mosógépet kaptak a rászoruló családok. A fenti videót a nyolcadik perc negyvenötödik másodpercétől kell…
2013. október 17-én csatlakoztam a csapathoz, akkor a lájkok száma 738 volt, most: 1447. Siker? Félsiker. De, siker!
Azon a jelentős eseményen kívül, hogy kiadták Victor von Erlanger bárónak a Győr-Sopron-Ebenfurt vasúttársaságra a koncessziót 1872-ben, október 15-én más is történt Sopron életében. Pontosan…
Újabb két helyszínen helyezett el automata újraélesztő készüléket a GYSEV Zrt. Sopronban. A vasúttársaság a soproni rendező pályaudvar és a konténer terminál forgalmas épületeiben szerelt…
2014. október 12-én került megrendezése az I. Soproni Design Hét keretén belül a Food Design névre hallgató rendezvény. A neves Harrer cukrászda adott helyet az…
Egész estét betöltő, két felvonásos musical bemutatójára készül a KOMISZ & dESZKA Társulat. A Valahol Európában című musical premierje Zsirán lesz 2014. október 18.-án szombaton,…
Cselekvő Csongort is sikerült elérni a a lapunknak, aki mint elmondta: A kampányom sikerrel zárult, a soproniak szavaztak! Hogy ezt mégis hogyan is értelmezzük arra már nem…