Jó, tudom, ez csak egy sikló. De akkor ott, abban a pillanatban nem tudtam, kígyót, vagy siklót látok -e. Meg aztán amúgy sem lenne olyan…
Idén már 15. alkalommal rendezték meg múlt szombaton a Bodzavirág Fesztivált, Fertőbozon. A település névadójának is tekintett bodzavirág sokban hozzájárult ahhoz, hogy a település ma…
Magukat Ausztria első polgári rádiójának nevezik, de mit is jelent a SOL? Mert hogy nem a Soul zenei műfaj elírása (na jó, azért van hozzá…
Szoros küzdelemben versengett a második fordulóban Norbert Hofer, az FPÖ jelöltje, illetve Alexander Van der Bellen, a zöldek által támogatott független jelölt a szövetségi elnöki…
Három olyan magyar élelmiszerláncot ismerünk, ami országosan elérhető, nevezzük is meg, Reál, Coop, CBA. Ezek közül kettőnek köztudottan kormánypárti hátszele is van, ám ez ugye…
Tegnap érkezett, ma pedig indult a Nemzeti Bor Maraton Sopronba, illetve Sopronból. Képgalériánk a tegnapi befutó előtt, közben, és után készült, tessék nézegetni. ha nem…
Hosszú, és problémás ügyre tehet pontot végre a soproni önkormányzat, azon belül is a városfejlesztési bizottság. Ma sajtótájékoztató keretein belül Mágel Ágost, a Városfejlesztési bizottság elnöke,…
Az elhagyatott soproni helyeket felfedező Youtube csatorna, az Urbex Sopron legújabb videóját az Ágfalvi úti egykori vasöntödénél forgatta. Mint magukról írják, az urbex látogatók a helyet ugyanolyan…
Határ menti kétnyelvű, ökumenikus pünkösdi istentiszteletet tartottak a somfalvi, a lépesfalvi, az ágfalvi és sopronbánfalvi gyülekezetek vezetői. Az evangélikus és katolikus egyházközségek már tizenharmadik alkalommal…
Robert Pölcz YouTube csatornáján kezdtek feltünedezni drónfelvételek. Sopron belvárosát már sok ilyen felvételen láthattuk, ám ez most más: itt ugyanis sorra került Brennbergbánya, Tómalom is,…